Nyúldomb
Kihúztuk a szánt,
nyolcévesen kihúztuk, felrángattuk és lecsúsztunk,
sárdomb volt, nyúldombnak hívtuk mégis,
kerestük a magaslatot,
hátha máshol kötünk ki, új világban,
volt egy kis kocsma a szélén, ki lehetett ülni,
a szüleink és a haverjaink szülei forralt boroztak,
még tekézni is lehetett, dőltek a bábuk ide-oda,
tele volt mindenünk hóval,
nagyon fáztunk, de mosolyogtunk,
nevettünk, ahogy gyerekkori képeken szokás,
hógolyóztunk is aztán, a húgom meg én,
és vajas parizeres kenyér volt a vacsora,
ami jó, de lehet, csak azért, amiért a Mikulás is,
nem tudtam, hogy fizetik anyámék,
hogy nőből van, hogy becsapnak, akkor még nem tudtam
semmit, mindegy is, a lényeg a Mikulás meg a Jézuska,
hogy elhittük, hogy van miért, hogy van varázs,
szóval lehetett volna jobb is, de azért szép volt így,
megtámadni a csúcsot a húgommal.
Kampánycsend
Csendben esszük a húslevest,
ugrásra kész vadak
már nem vagyunk.
Apa átadja a sót,
anya a legújabb sorozatról mesél,
norvég krimi, azt hiszem.
Nincsenek tenderek,
a Sóskút Zrt. tönkrement,
a falu huszára elmenekült,
csak mi vagyunk, mi, emberek.
Hogy virágzik az orgona, nézz ki az ablakon,
és tényleg elkezdett, pont az orgona,
évek óta nem megy neki.
Már nem csodálkozom,
apa is fogyott tíz kilót,
most meg cukkinit termeszt.
Birkóznak a macskák,
sok a macska, mióta meghalt a Morzsi.
Csapatostul jönnek,
etetjük, szeretjük őket.
Megvártuk, hogy kikopogja magát az eső,
megvártuk a csendet, süssön ki a nap.
Múltkor megkérdeztem, mi lesz a házzal a tengeren,
átlátszó mennyezettel, számolható csillagokkal.
Már nem sietünk, mondta apa.
Borító: Unsplash
